Esküvő

Smink egy profi szemszögéből

A jó smink
 
Akkor mondhatjuk, hogy egy smink jó, ha illik a viselője személyiségéhez és külső jegyeihez, ha pont megfelelő mennyiségű sminket viszünk fel, és nem lesz sem túlzó, sem visszafogott. A jó smink eléréséhez – pláne, ha az életed egyik legfontosabb napjáról van szó – mindenképp kérjük profi segítségét.
 
Egy profit kérdeztem a szakmájáról, hogy miért épp ezt választotta és mi az amiért szereti ezt csinálni.
 
A következő sorokban Török Boglárka gondolatait olvashatjátok:
 
“13 éves korom körül kozmetikus szerettem volna lenni. Az egyik legszebb szakmának tartottam.  Az akkori szomszédunk kozmetikusként dolgozott és folyamatosan azt hajtogatta nekem, hogy bármi legyek csak ez ne. Édesapám pedig nagyon ragaszkodott a diplomához, így az élet más területekre sodort. Később, az első gyermekem születése után adódott lehetőségem, hogy sminkelést tanuljak. Akkor még hobbiként indult. Egy fotóssal rengeteget kísérleteztünk a fényekkel, textúrákkal stb. Idővel pedig az egyik sminkes tanfolyamot egy másik sminkes tanfolyam követte és szépen lassan itt ragadtam. 
 
Szeretem látni, amikor a smink elkészül, hogy lányok, nők, asszonyok kiegyenesednek és végre szépnek látják magukat! Volt olyan modellem, akit először valamilyen promócióra sminkeltem és jó pár évvel később kaptam tőle egy emailt, hogy az esküvőjére készül és szeretné, ha én sminkelném. A próbasmink alkalmával mesélte el, hogy ott, annál a promóciós anyagnál én adtam vissza az önbecsülését! 
 
Kezdetben mindenevő voltam, kedveltem a vad és szolidabb színeket egyaránt, de ahogy haladok az időben egyre inkább a letisztultabb, finomabb, lágyabb sminkeket részesítem előnyben. Külföldi sminkesek közül is olyanok munkái tetszenek,mint például Serda Kambarov, Charlotte Tilbury, Lisa Eldridge stb. 
 
Mindegyik esküvő más és minden eddigi menyasszonyom nagyon kedves számomra. Volt, ahol a jegyespár külön köszönő ajándékkal készült, volt aki az esküvőt követően tortát sütött nekem, volt ahol az esküvő napján kiderült, hogy a menyasszony édesanyjának a testvére édesapám egyik kollégája, akikkel külföldön együtt voltunk jó pár évig. 
Hihetetlen történetek, hihetetlen emberek, hihetetlen családok. Talán ezért is szeretem annyira az esküvőket. Rengeteg az érzelem, a meghitt pillanat. Ilyenkor tényleg úgy egy picit megáll az idő, eláll a lélegzet és úgy igazán odafigyelünk egymásra.”
esküvői smink egy profi szemszögéből
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kép forrása a Pinterest
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük